ÚSZÁS – TRIATLON – RÖPLABDA ÚJBUDÁN GYEREKNEK ÉS FELNŐTTEKNEK

A Castor Öttusa és Triatlon SE egy lelkes sport egyesület Budapesten, a XI. kerületben. Közel 200 tagunk van, gyerekektől a szenior korosztályig, kezdőtől a profi amatőrig. Egy dolog közös bennünk: szenvedélyünk a sport.
Egyesületünk az alábbi sportágakkal foglalkozik: úszás, triatlon, öttusa, röplabda

Úszás

Úszóedzéseinken  már úszni tudó gyerekek és felnőttek szakember segítségével fejleszthetik a technikát és állóképességet pozitív légkörben.  Az úszás kitűnő alapot jelent az egyesületen belül űzhető további sportokhoz: triatlonhoz és öttusához.

Úszás gyerekeknek Újbudán a Castor SE-ben

Úszásoktatás

Kis létszámú tan-medencés óránkon célunk, hogy a nálunk úszó gyerekek a legrövidebb időn belül vízbiztonságot érjenek el, valamint minél több úszásnemet sajátít-sanak el magas technikai szinten és ezzel együtt javuljon fizikai teljesítőké-pességük is.

ÓRAREND

Triatlon gyerekeknek és felnőtteknek Újbudán a Castor SE-ben

Triatlon

A nyugati országokhoz hasonlóan hazánkban is egyre népszerűbb sportág a triatlon. A hosszabb távú úszásból, kerékpározásból és futásból álló sport nagy állóképességet, rendszeres, jól felépített edzéseket kíván a versenyzőktől. Egyesületünkön belül gyerekek és felnőttek is űzhetik ezt a sportot.

Öttusa gyerekenek Újbudán a Castor SE-ben

Öttusa

Az öttusa összetett versenysport, amely öt sportágból (lovaglásból, vívásból, lövészetből, úszásból és terepfutásból) áll. A versenyek lebonyolítása lehet egyéni, csapat- vagy váltóverseny jellegű. Nálunk a gyerekek vesznek részt az edzéseken és indulnak a két- és háromtusa versenyeken.

Röplabda oktatás Újbudán a Castor SE-nél

Röplabda

Egyesületünkön belül 2019 szeptemberétől elindult a röplabda oktatás. Célunk, hogy a jó hangulatú, játékos edzéseken megismertessük a gyerekkel ezt a szép sportot, egyúttal erősítve bennük a csapatszellemet.

Castor Hírek

Hegyifutó világbajnokságra megy a Castor SE!

2020.07.30.| Hegyifutó világbajnokságra megy a Castor SE! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nagy büszkeséggel adunk hírt csapattársunk, Vásárhelyi Máté legújabb sikeréről. A július 18-án a Mátrában megtartott 12. [...]

  • Castorosok a lengyeltóti triatlon versenyen

VI. BÚI Triatlon Lengyeltóti – 2020

2020.07.27.| VI. BÚI Triatlon Lengyeltóti – 2020 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Országos UP és Sprint Ranglista verseny, 2020.07.25. Az idén nem kedvezett az időjárás az indulóknak [...]

Közelgő események

Mi mindannyian itt sportolunk, csatlakozz Te is!